Álmok, ambíciók, gondolatok

Üdv az olvasónak!

Nem vagyok híve a blogtéren való linkelgetésnek, videó-beszúrásoknak, de úgy éreztem ezt meg kell osztani másokkal is. Pusztán szavakkal nem lehet kifejezni azt, amit az ukrán Csillag Születik nyertese ki képes fejezni egy vödör homokkal és egy világító asztallappal - és remek aláfestő zenével.

Úgy érzem, egy ilyen videó képes érzékeltetni mindazt, amit a történelemkönyvek képtelenek. A közönségben ülők könnyei is magukért beszélnek. Egy ilyen rövid audiovizuális élmény képes a mai világ emberének bemutatni azt az érzelmi világot, amit szüleink/nagyszüleink érezhettek át 65-70 évvel ezelőtt. A háború elteltével pedig az élet értelmetlénségével szembesülünk, hiszen ha már elvesztettünk mindent, mi értelme folytatni?

Végül, a rettenetes mennyiségű szomorúság és keserűség közepette, felicsillan egy új remény, ami egy szebb jövőt ígér...
 

Üdv az olvasónak!

Utópia című novellámban a főszereplő, Atilla egy különös világban él. Hogy miért nevezem utópiának? Hisz az utópia álmaink világát, a legjobb világot jelenti. A világ amiről én írtam viszont sokaknak úgy tűnhet, hogy nem éppen a legjobb és nem túl vidám egy világ. Ezt azonban mind csak azért hisszük, mert a magántulajdon eszméjének több évezredes csapdájában szenvedünk. Azt pedig, hogy ezt a világszemléletünket megváltozassuk - miszerint amiért én egyedül megdolgoztam, az csak az enyém -, emberi mivoltunknál fogva lehetetlen megvalósítani. Voltak erre már próbálkozások - mint ezt mindenki tudja -, azonban láthattuk, hogy az emberi természet miatt ezek a társadalmak többnyire kudarcba fulladtak ( gondolok itt a kommunizmusra ). Egy-két ország még ma is így működik, de úgy gondolom, hogy az emberi természetből adódóan ez nem fog jóval huzamosabb ideig eltartani.

Ahogy a mondás tartja: "A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik." Tehát akkor mi a megoldás? A választ úgy gondolom, csak a szingularitás után fogjuk megkapni. A választ csak úgy kapjuk meg, ha alapvető gonosz emberi tulajdonságainktól megszabadulunk. Ha a magántulajdon védelme végre nem lesz alapelme a társadalomnak, mert mindenki megossza a másikkal azt, amije van. Így pedig mindenkinek meglesz mindene. Ahhoz azonban, hogy ezt elérjük, fel kell emelkednünk emberi mivoltunkból, transzhumánná, később pedig poszthumánná kell válnunk. Az idők kezdete óta áhított boldogság végre elérhető lesz, és nem Isten akaratából és nem a Messiás eljövetelétől, hanem az emberi tudomány jóvoltából. Persze most elkezdhetnénk vitatkozni, hogy a tudomány is Isten műve. Azonban én úgy gondolom, hogyha az ember eljut arra a szintre, hogy a szingularitás elméletből valósággá válik, akkor azt az emberiség mind önerőből fogja elérni, és erre mindenek fölött büszkének kell lennie. Büszkének kell lennie, hogy megalkotta magának a tökéletes világrendet, és végre beköszönt a Szép Új Világ.

A fejemben sokszor játszom a gondolattal, hogyan is nézhetne ki egy ilyen Szép Új Világ. Képzelgéseimben a városok mindegyike egy-egy hatalmas, mozgó erőd, amely otthont ad milliónyi embernek. Ezek a városok összekötetésben állnának egymással az egész világon, országhatárok nélkül. A városok azonban önállóak és önellátóak is lennének egyben. Alakjuk egy nagy, felfordított kupola lenne, aminek a közepén lennének a közterek, középületek, amik mindenki számára rendelkezésre állnak. A központ köré pedig a magasba tornyosulnának a több száz emelet magasnyi lakóépületek, ahol az emberek laknának, kissé zsúfoltan, de elégedetten. A zsúfoltság és a városok mobilitása a természet védelme miatt szükségszerű, ugyanis ebben a világban a természetet többnyire érintetlenül hagyják, ráhagyják az élővilágra saját maga működését. A városok egy-egy nekik kialakított hatalmas állomásokba csatlakoznának, melyre a felfordított kupola alakú város alsó, kúp alakú részével csatlakozna. Ez biztosítaná az energia-ellátását a városnak, és ezen az állomáson különböző megújuló energiát használó erőművek helyezkednének el. Ezeket az állomásokat pedig oszlopokkal a földfelszín fölé 10 méterrel emelt robusztus csőrendszer kötné össze, melyek belsejében futnának a különféle vezetékek, személyszállító eszközök és ezekre a csövekre csatlakozva tudnának a városok mozogni, helyt változtatni. Ez a mobilitás a természeti csapások ellen nyújt biztonságot, ugyanis az előrejelzett viharoktól, árvizektől, földrengésektől el tud menekülni az egész város, infrastruktúrájával és lakosággával együtt. Ha pedig a természet lecsillapodik, a város sértetlenül visszatér állomására.

Az emberek élete is rendszerezve lenne, mindenkinek biztosítva lenne elegendő táplálék és víz, és munkájuk díjazásáért egy globális rendszerben felhasználható kreditrendszer lenne felelős, amiért lehetne kiegészítő cikkeket vásárolni, szórakozóhelyekre járni, vagy éppen jobb munkahelyre kerülni. A kredit szabályozná az ember társadalmi pozícióját is, magyarul aki sokat dolgozik, az jobb ellátásban részesül. Az ilyen városokban többnyire már transzhumánok laknának, és a legrátermettebbek poszthumánná való emelkedésekor ők irányítanák tovább a város életét. Ily módon kialakulna a poszthumánok globális gyűlése, ahol a Föld fejlődésének irányát vitatnák meg, és a felmerülő problémákra próbálnának közösen megoldást találni. Az oktatási rendszer is átalakulna, kialakulna egy "ajánló-rendszer", ami valós időben felmérné az egész világ dolgozóinak arányát, a munkapiac változásait, és egy bizonyos tesztsorozat után - amit az ember már fiatalkorában elvégez - felajánlja a rendszer az ember képességeihez és a jelenlegi munkapiaci állások viszonylatában a legelőnyösebb képzést, aminek elvégzése után az ember hamar el tudna helyezkedni, munkája lenne, és a munkaerő globálisan is el lenne osztva. A divatszakmám elterjedésének elkerülése végett pedig támogatásban részesülnének azok, akik az ajánló-rendszer által felajánlott képzést választják.

Ezek a változtatások azonban a mai embernek elfogadhatatlannak tűnhetnek, pusztán azért, mert erkölcsileg még nem vagyunk olyan fejlettségi szinten, hogy alávessük egónkat egy nagyobb, közös érdeknek. Ha azonban megvalósulna ez a világképem, az emberiség hihetetlen gyorsasággal tudna fejlődni, gyorsan kilábalnánk a környezetszennyezés okozta problémákból is, és a politikai viszályok is megszűnnének.
Attól tartok azonban, hogy ez talán örökre egy szép álom marad.

Üdv az olvasónak!

Pár hete álmodtam ezt a szokatlanul hosszú és változatos álmot, és úgy gondolom érdemes lenne megosztani a tisztelt olvasókkal. Aki ért hozzá megpróbálhatna elemezni, kíváncsi lennék mit miért álmodok.

A legelső dolog amire emlékszem az az, hogy egy budapesti egyetem területén mászkálok. Az egyetemnek egy négyzet alakú, de kb futballpálya nagyságú belső udvara van, és körbe négyzet alakban az épület terül el. Ám van valami szokatlan ebben az épületben. Ugyanis a négyzet alakú épületnek három oldalába - 3/4-ed részébe - beköltöztek emberek, mindenhol száradó ruhákkal teli madzagok, matracok a földön és hatalmas tumultus. Egyedül egy szárnya maradt meg az épületnek funkciójának megfelelően egyetemnek. Sietve távozok innen, és egy pillanat alatt máris Székesfehérváron vagyok, ahova a vonat fél óra alatt hazahozott.
Este van, és egy 7-8 méter széles folyó fölötti hídon - csak gyalogosok vannak rajta - megyünk át anyámmal, aki nem hiszi el nekem hogy fél óra alatt beért a vonat Fehérvárra, hiszen 45 perc - 1 óra a meneteideje. Amint a hídon átérünk a túlpartra, lakott részen kívülre értünk és már csak fákat lehet látni. Ekkor egy férfi fut el mellettünk, felhívva a figyelmemet egy kisbabára aki a folyóparton fekszik egyedül. Lecsúszok hozzá a meredek medernek az oldalán, és felhozom a járdára.
Ekkor valaki egy újabb csecsemőre hívja fel a figyelmem, ám ez már a járda túloldalán van, két nagy szikla közé beszorulva. A két szikla pedig egy mély szakadék szélén van, nehéz megközelíteni. Kisbabát nem látok, csupán egy pongyolát, amint hangtalanul és mozdulatlanul ott van. Amint kinyújtom érte a karom hogy elérjem, egy hatalmas fekete holló odaszáll a sziklára, és elkezdi csőrével böködni a babát. A holló megrémiszt, és én nem merek közelebb menni, bár jól tudom hogy könnyen belehalhat a kisbaba ha nem lépek közbe. Mégis mintha lebénultam volna, egy bokor mögött elbújva figyelem az eseményeket. A holló egyre csak döfkötte csőrével, majd pedig vaskos lábaival megragadta hogy elrepüljön vele. Amint a magasba szállt, karmai közül kicsúszott a pongyola, és vele együtt a csecsemő is. A baba viszont ahogy leesett a földre nem esett el, hanem talpon állt, és szótlanul állt háttal nekem, mereven továbbra is, meztelenül. Ekkor már sejtelmesen, mintha csak a hajnal közeledne, halvány vörösbe burkolózott az ég és kezdett egyre világosabb lenni. De amint az ég színének változását észrevettem, a kisbaba eltűnt, és helyén csak az őt egykor betakaró pongyola maradt. Páran a közelből odafutottunk a földre hullot ruhadarabhoz, mikor egy ismeretlen férfi ezt mondta hangosan: "Megszületett az új Buddha"

Ekkor mintha csak látomásom lett volna, egy nyitott könyvet olvastam, amibe kronológiai sorrendbe le volt írva az új Buddhának az élete, csodatételei, születésének dátuma, és még az is le volt írva, hogy a Kr.u. 15. évezredben felemelkedik a mennybe, és Isten mellett helyet foglal az égiek között.

Ezután pedig még tovább folytatódott álmom, mégpedig Buddha szerepében. Ebben az álomrészben végig olyan érzésem volt, mintha már tudnám mindennek a végkifejletét. Olyan érzés, mint mikor úgy néz egy filmet az ember, hogy tudja mi lesz a vége, és már várja mikor történnek meg olyan dolgok, amik a film végéhez vezetnek.
Én lettem a fiatal Buddha, feltételezem velem egyidős - 18 éves - korában. Egy gazdag, középkorú házaspár fogadott magához be fényűző lakásába, és éppen végeztünk az ebéddel. Mindketten feltűnöen alacsonyak voltak, szinte törpeszerűek. A férj pedig különösen kövér volt. Ezért a még asztalon lévő ételeket - főleg húsok - egy gondolattal mind egészséges zöldségekké, gyümölcsökké változtattam. Ekkor a jószívű, ám mégis gazdaggént viselkedő férfi - ezeket a dolgokat valahogy megéreztem - bejelentette, hogy holnap ünnepi ebédet rendeznek a tiszteletemre. Ezt persze elleneztem, Buddhaként nem szeretem a felhajtást. Ezután segítettem az asztalnak a rendberakásában, varázserőm segítségével magától tudtam mozgatni a tárgyakat, így seperc alatt rendet tettem az asztalon. Ekkor valaki idegen - talán tolvaj - bejött a házba, és el akarhatott vinni valamit, de ahogy engem meglátott, elszaladt. Én üldözőbe vettem, kifutottunk a házból, és ekkor jöttem rá, hogy a ház ajtaja a régi általános iskolám folyosójára vezetett. Itt a folyosón végigüldöztem, majd pedig elkaptam. Ám ahogy kezeim között volt és arcán láttam a rémületet, megbocsájtottam neki és szabadon engedtem. Ahogy elindultam visszafelé a gazdag házaspár háza felé (vagyis az egyik osztályterem ajtaja felé a folyosón) szembejött velem egy férfi. Amint megláttam az arcát, egyből belevillant az agyamba - mintha már ismerném -, hogy ő lesz az ősellenségem, a főgonosz, aki meg akarja szerezni az erőmet és engem el akar pusztítani. Utamat állta a szűk folyosón, és én megkértem álljon félre. Ő nem állt félre, ezért elkezdtük kóstolgatni egymást. Egy ütés innen, egy rúgás onnan, ám egyenlő feleknek tűntünk, mindegyikőnk kivédte a másik feltérképező támadásait. Ekkor pedig megint egy újabb emlékkép rohant meg, miszerint a Buddha ha forró tárgyhoz ér, vagy ő maga felhevül, kapcsolatba kerül az istenekkel, és elhagyja testét és a földi világot egy rövid ideig. Amint ez az álomkép kitisztult, az ősellenség megragadta a karomat, és a folyosó falánál található forró radiátorhoz nyomott. Ekkor elhomályosult a szemem, nem láttam tisztán, és mintha eszméletemet vesztettem volna, elterültem a földön. Mire kinyitottam a szemem, addigra az embernek már hűlt helye volt, kihasználhatta az időt hogy elmeneküljön.
Ekkor hirtelen ő lettem, és ott találtam magam a folyosó után található sötét aulában a főgonosz képében, azon törve a fejemet, hogyan is hatástalaníthatnám a Buddhát. Ötleteim között felmerült az, hogy a szőrét tépve ragadnám meg, és úgy vágnám neki a radiátornak. Különös módon miközben erre gondoltam, olyan érzésem volt, mintha a combomon a szőrömet húzkodták volna. Rövid idő múlva azonban újra Buddha képében szerepeltem, és lassú léptekkel a gazdag házaspár házának ajtaja felé közeledtem, amint beléptem a házba, a középkorú, idősödő házaspárt nem láttam, talán elvonultak szobájukba. Én magam elmentem a fürdőszobába, beálltam a zuhanyzó alá, és megeresztettem magamra a jéghideg vizet, hogy lehűtsem magam. Amint az első jéghideg vízcseppek végiggurultam a hátamon, felébredtem.

Eddigi álmaim közül amelyekre emlékszem, ez volt a leghosszabb és legösszetetteb, ám halványan dereng, hogy olykor-olykor hasonlóan hosszú álmaim is vannak, ám ezekből reggelente már csak a töredékére emlékszem. Úgy látszik ez kivételes alkalom volt, hogy ennyi mindenre vissza tudtam emlékezni.

Üdv az olvasónak!

Az olvasóval most csak egy, a minap bennem felmerülő eszmefuttatásomat fogom közölni. Biztos sokan nem fognak egyetérteni vele, és ha így tesznek, kérem írják le, hátha tanulok belőle valamit. Különben sem jó dolog elfojtani az érzelmeinket, adjuk magunkból ki, amit szeretnénk.

Szóval egyik nap egy újságcikk, amit olvastam elgondolkodtatott. A cikk megpróbált vicces, szatirikus lenni, bennem azonban komolyabb benyomást keltett. Az írás szerzője szerint ugyanis, és most idézek, " Ha a Sátán alkotott volna egy arénát, ahol gladiátorait harcoltatta volna, az tökéletesen megegyezne a Földdel." Hisz gondoljunk csak bele. Minden élőlénynek az életéért kell küzdenie, és minden "teremtménynek" ölnie kell az életbenmaradásért. Legyen az élet amit kiolt növény, állat vagy bármi más élő. Ölés nélkül nem forogna a világ, hiszen nekünk, embereknek is nap mint nap ölnünk kell, kegyetlenül, megbánás nélkül. Igaz, hogy ezek csak állatok amikről most szó van, de ha jobban belegondolunk mi is onnan indultunk, állatokként. Az állatnak is ugyanúgy vannak érzelmei, fájdalmai - lehet hogy primitívebbek, és nem tudja úgy kifejezni érzéseit, de mégiscsak léteznek.

Ekkor pedig felmerülhet a hívő - vagy éppen a nem hívő - emberben a kérdés; ha Isten teremtette a világot, miért rakott bele ennyi kínt és szenvedést, és miért kéri azt követőitől, hogy ne öljön? Persze, ismerem az Ádám & Éva sztorit, meg hogy mi voltunk a hülyék amiért kirúgtak a Paradicsomból. De hogy Isten ezek után az egész világot örök szenvedésre és a születés-pusztulás örök ciklusára ítélje? Egyetlen gyümölcs miatt? Haj, milyen jó is lett volna ha az Élet fájáról esszük meg az almát. Akkor most mindenki élne és virulna, egészen Ádámig és Éváig bezáróan, élnénk kb. 50 milliárdnyian a bolygón akikből 47 milliárd nyugdíjas. A nyugdíjrendszer kicsit nagyobb slamasztikában lenne mint most. Aztán meg annyi szájat etetni... lehet azokat ennénk meg akik már 500 évnél idősebbek. Persze a politikusok mentelmi jogot kapnának ezalól, és életreszóló mandátumuk lenne. Hupsz, bele se gondoltam... Ha az Élet fájáról ettünk volna, Isten bácsi tuti kitette volna a szűrünket még mielőtt belekóstoltunk volna a Tudás fájának gyümölcsébe. Akkor meg kb. még mindig a csimpánzok szintjén lennénk, egymás haját kurkásznánk bolhák után, és lehet hogy ki se találtuk volna az egész Isten sztorit? Micsoda paradoxon.

Tehát ha nem ölsz, meghalsz. Ha ölsz, akkor pedig a pokolban végzed. Most akkor hogy is van ez? Folyton folyvást életeket ontunk ki. Még a vegetáriánusok is kioltják a növénynek az életét amit megesznek. Hisz az a növény egy magból nő szép lassan naggyá, és mikor ereje teljében van, tápanyagtartalma a csúcson van, arra hivatott hogy elfogyasszuk, magunkba olvasszuk. Tehát az élet egyfajta energia áramlás, és ezt az energiát csak élettel tudjuk pótolni. Az élet ilyen értelembe véve tehát gonosz? Csak a pusztítással és más élőlényeknek kínzó halált okozva tudjuk fenntartani magunkat? Ilyen szemszögből nézve az csak egy vicc lehet, ha valaki azt kéri tőlünk hogy ne pusztítsunk, ne öljünk. Természetünkben van benne, évezredek alatt ösztöneinkbe épült bele, lételemünkké vált. Vannak, akik szerint úgyis újjászületnek, szóval csak hamarabb születhetnek újjá egy jobb életformába. Sőt, azzal hogy megettük, még neki tettünk jót, mert ezáltal beteljesítette karmáját, hogy az emberi gyomrot eltelítse. Legalább pár napra. Azután új állatot szabadíthatunk meg léte szenvedésétől. Ennyi erővel Indiában a teheneket is nyugodtan megehetnék, úgyis újjászületnek és újra tehenek lesznek. Vagy bármi más, amivé akarnak válni a tehenek következő életükben.

Felfogásom szerint az élet egy nagy vicc, és ha nem érted a poént, te leszel a vicc tárgya. Ennyi.

Üdv az olvasónak!

Eme bejegyzésem rendhagyó lesz abban az értelemben, hogy most nem tényszerűen fogok bejegyzést írni, nem cikket írok, hanem egy rövid történetet fogok leírni. Célja ennek a kis novellámnak az, hogy az olvasó aki eddig átrágta magát írásaimon, jobban bele tudja élni magát az általam felvázolt, elképzelt jövőbe. Ez a posztszingularisztikus jövő.

Üdv az olvasónak!

Néhány bejegyzésemmel ezelőtt írtam arról, milyennek tartanám az ideális jövőt. Akkor az ember génmódosításáról, és az emberi test szerkezetének javításának szükségességéről szóltam. Azonban megdöbbentett, hogy a cikk írásának másnapján rátaláltam az interneten egy olyan ideológiára, szervezetre, amely pontosan ugyanezeket a nézeteket támogatja és próbálják elősegíteni a folyamat felgyorsítását. Ők nem mások, mint a transzhumanisták.

Soraik között rengeteg informatikus, biológus, szociológus megtalálható, főleg tudósok. Alapelvüknek tekintik, hogy az emberi faj megsegítéséért, felemelkedéséért küzdjenek, azonban e cél elérése érdekében nem félnek bevetni mások által radikálisnak vagy etikátlannak tartott eszközöket sem. Azért transzhumanisták, mert céljuk a poszthumán ember létrehozása. A poszthumán ember egy olyan felsőbbrendű entitás, ami mai értelemben véve nem is kell hogy ember legyen, ám mégis erkölcsileg, morálisan és világfelfogásában hasonlít az ideális ember mentalitására. Tehát poszthumánnak nevezhetjük akár a génmódosított, feljavított embereket is, ha azok már elértek olyan erkölcsi, spirituális szintre, hogy a mai ember számára isteninek tűnjön. A poszthumán ember képes lesz az univerzum törvényeit átlátni, ezáltal képes is lesz kivonni magát alóluk. Hogy egy életszerű példát mondjak, Buddhát is lehet(ne) poszthumánnak nevezni, bár korát jóval megelőzi. A transzhumán pedig a mai ember és a poszthumán közti átmenetet jelenti, aki erkölcsileg még nem áll a poszthumán fejlettségi szinten, és leszármazottai, sőt talán ő maga is normális ember volt egykoron. A transzhumán ember saját maga, szabad akaratából döntött arról, hogy transzhumánná váljék, a poszthumán állapot elérése céljából. A legtöbben azonban ezt csak a szingularitás megtörténte után tartják elképzelhetőnek, hiszen majd csak akkor állnak rendelkezésre az olyan szingularitási technikák, amik képesek lesznek transzhumán, később pedig poszthumán szintre emelni az embert. Ha pedig poszthumánná válik, a szingularitás is megérthető lesz és többé nem lesz számára felfoghatatlan.

Tehát a mai transzhumanista mozgalom céljai között szerepelnek az öregség lelassítása, megállítása, a halhatatlanság keresése, a betegségek és szenvedések megszüntetése. Ez mind fantasztikumnak hangzik, alaptalan képzelgéseknek, és sokan (sok transzhumanista öreg korára utalva) csak az idős embereknek a haláltól való menekülését látják a mozgalomban. Hiszen támogatják a hibernálás, az élve fagyasztás elméletet is, ami utat biztosítana az örök élet felé. A másik elmélet ami szerint az örök élet elérhető, az az ún. "feltöltött tudat", magyarul az ember fel tudná tölteni tudatát egy nagy, központi adatbázisban, ahol digitális formában élne tovább, később pedig ha módja nyílna rá, a valódi világban újra megtestesülhetne, ha "letölti" tudatát. Sokaknak ez bizarrnak és veszélyesnek hangzik, hiszen bűnözőket, terrorista vezéreket így lehetetlen lenne elkapni. Azonban egy elmés sci-fi író szerint ez lenne a kulcs az emberiség túléléséhez az univerzum összeroskadása után (Nagy Zutty), vagyis mindenki egy nagy "tudat-adatbázisban" tengetné tovább napjait egészen az örökkévalóságig. Vagy amíg le nem merül az akku...

Sok tudós és szakértő kritizálja a transzhumanizmust, részben azért mert lehetetlen dolgokról képzeleg és lehetetlen célkitűzéseket tesz magának, részben pedig az erkölcsi problémákat okozó beavatkozások ellen tiltakoznak. Ilyen pl. a transzhumanizmus egy kisebb irányzata, a "nemtelenség" hívői, akik szerint az ideális jövőt egy nemtelen emberi fajjal lehetne megvalósítani, aki mesterségesen szaporodna, tökéletes géneket használva. Egy neves kritikus szerint a transzhumanizmus maga a megtestestült gonosz, a világ legveszélyesebb ideológiája, aki szerint a hosszútávú jövőt tekintve ez a "hit " romba döntheti a világot.

Igen, hitnek is szokás nevezni, hisz földről elrugaszkodott eszméi miatt már-már vallásként, vagy legalábbis "félvallásnak" tekintik. Azonban az eszme nem nyújt a hívő számára örök igazságot, nem tisztel istenségeket és nincs kialakult, szigorú dogmatikája. A transzhumanizmus követői többnyire ateisták vagy agnosztikusok (az agnosztikusok nem határozzak el magukat ateista és gnosztikus között, magyarul nem tudják bizonyítani hogy isten létezik, ezért nem hisznek benne, de azt sem tudják bizonyítani, hogy nem létezik, ezért nem is tagadják - mellesleg nekem is ilyen a dologhoz a hozzáállásom).

Tehát ez a viszonylag újnak nevezhető ideológia érdekesnek tűnik, és őszintén megmondva nekem nagyon szimpatikus. Ráadásul mivel magam is tudósnak készülök, a későbbiekben biztosan megfontolom a velük való kapcsolat felvételét. Ha valaki szeretné jobban megismerni mit is jelent transzhumanistának lenni, mit is jelent a szingularitást várni, az utána nézhet a WTA (World Transhumanist Association) által támogatott 'h+' - mint 'humanity+' - nevű ingyenes online magazinnak. Érdekes cikkek a mai csúcstechnológiákkal kapcsolatban, mellesleg tetszetős dizájn, nekem bejött. Legközelebbi írásom témáját még nem találtam ki, de megpróbálom nem cserbenhagyni a tisztelt olvasót.

Üdv az olvasónak!

Előző bejegyzéseimben a vallásokról filozofáltam, melyeket úgy fogok fel, mint régen született emberi magyarázatokat a világ keletkezéséről, értelméről, és az ezek köré kialakult vagy kialakított hitvilágokról. Azonban a mai, egyre rohamosabban fejlődő világban kialakulóban vannak bizonyos új ideológiák, melyek olyan elméletekre alapozódnak, amik megosztják az embereket gondolkodásmóduk szerint.

Az egyik ilyen elmélet a technológiai szingularitás. Mi is az a szingularitás? Azt az eseményt nevezzük szingularitásnak, melyet emberi ésszel követni, felfogni nem lehet. Ehhez hasonló például matematikában a végtelenekkel való műveletek, nullával való osztás stb.
A technológiai szingularitás elmélete azt próbálja megfogalmazni, mi is történne akkor, ha - feltételezzük - a tudományos fejlődés többé nem az embereken múlna, hanem az általa megalkotott mesterséges intelligencia lenne felelős érte, aminek a számítási képessége felülmúlja az egész emberiség együttes számítási kapacitását. Ha ez bekövetkezne, ez a mesterséges intelligencia (mostantól nevezzük Gépnek) tudna saját magánál jobb, gyorsabb Gépet teremteni, ami aztán még gyorsabb Gépet tudna alkotni és így tovább. Attól a pillanattól fogva, hogy az ember helyett a Gép lenne felelős a tudományos fejlődésért, szingularitásban élnénk. Ugyanis ez egy olyan állapot lenne, ahol az ember már nem tudja magától felfogni, milyen gyorsan is megy végbe a fejlődés, mit is jelent ez a fejlődés igazából. Mert mire lenne ideje az embernek felvilágosodni, addigra a Gép talán már újabb Gépet alkotott, és addigra az eddig meg nem értett felfedezések elévülnek. Innentől kezdve az ember - mai értelemben véve -, nem lesz képes többé irányítani az eseményeket, és ki lesz szolgáltatva az általa alkotott intelligenciának.

Ez az elmélet már az 1950-es években felmerült, egy bizonyos Neumann János által, aki feltételezte, hogy a technológiai fejlődés egyre növekvő üteme egyszer csak elér egy olyan pontra, amit nem lehet többé felfogni. Azonban szélesebb körű elterjédését az elméletnek a Moore-törvény átfogalmazása hozta meg - Gordon E. Moore az Intel nevű processzorgyártó cég egyik alapítója volt, aki máig is érvényesnek tekinthető törvényében meghatározta, hogy az 1000 dollárért vásárolható processzoron található integrált áramkörök száma 18 havonta megduplázódik, így idővel exponenciális méretekben növekszik. Ez a törvény máig helytálló. Ennek a törvénynek az átfogalmazásaként - vagyis a törvény kiterjesztése nem csak processzorokra, hanem az emberiség egész technológiai fejlődésének méretére - hozta el a szingularitás elméletnek az egyre nagyobb közönséget. Hozzáteszem, nem kevés tudós tudott bizonyítékkal előrukkolni a Moore-törvény kiterjesztésének helyességét illetően. Különböző számítások szerint vannak akik a szingularitás időpontját 2045-re jósolják, vannak akik a XXI. század harmadik évtizedére, és vannak akik csak a XXII. század elejére teszik a szingularitás várható időpontját.
Természetesen vannak akik teljes mértékben kételkednek a dologgal kapcsolatban, akik szerint az emberi agynál nem lehet jobb, mesterséges intelligánciát alkotni. Sőt, vannak akik szerint a technológiai fejlődés nemhogy exponenciálisan nő, hanem éppen csökken. Hiszen ha jobban belegondolunk, 55 éve, az atombomba óta nem sikerült semmilyen jelentősen nagy dolgot alkotnunk ami megváltoztatatta volna a világot. Ha továbbmegyünk, arra is gondolhatunk, hogy például az atombomba, vagy korunk elszámítógépesedése is felfoghatatlan lett volna egy kettő, sőt egy évszázaddal ezelőtt embernek, akkor nevezhetnénk ezeket az eseményeket is szingularitásnak. Azonban nem szabad elfejelteni, hogy a szingularitás azt jelenti, amikor már nem az ember felelős a fejlődésért, hanem helyette egy jóval rátermetebb hatalmat bíz meg azzal, aki növelve erejét egyre eltávolodik tőlünk, és idővel számunkra isteni státuszt kaphat.

A szingularitás hívei között akadnak optimisták és pesszimisták is. Az optimisták bíznak a "barátságos" mesterséges intelligencia létrehozásában, ami az emberiség fejlődését fogja elősegíteni, és kész lesz együttműködni velünk. A borúlátóbbak azonban egy Terminátor féle világképtől félnek, ahol a világ feletti uralmat átveszi a Gép (a Terminátorban Skynet), és az emberiség kipusztítására kezd el törekedni. Azzal viszont mindenki egyetért, hogy roppant veszélyes folyamat lesz, ha bekövetkezik, hiszen ha olyan technológiák szabadulnak el, amik ellen az ember nem tud védekezni (pl.: nanofegyverek), az katasztrófához vezethet. Nem beszélve a társadalmi és politikai változásokról, amiket egy ilyen esemény magával vonhat.

Személy szerint én kíváncsisággal várom egy ilyen, vagy ehhez hasonló esemény beteljesülését, örömmel lennék részese történelmünknek annak a részének, ahol talán az egész történelmünk megváltozik és radiklás fordulatot vesz. Ha pedig ebből az eseményből az emberiségnek haszna származna, akkor teljes támogatásomat és egyetértésemet megkapja a technológiai szingularitás elmélete.

Következő alkalommal is hasonló témájú írással fogok jelentkezni, egy ideológiáról szólva, ami nagymértékben eköré az elmélet köré épül. Ez a transzhumanizmus.

Üdv az olvasónak!

Előző bejegyzésemben beszámoltam az általam elképzelt ideális, globálisan érvényhez jutattható vallásról, ami lényegében a tudományok, mint istenségek tiszteletéről szólna. Hiszen a tudományok érvényesek az egész világon, például elképzelhetetlen lenne ha egy 1 kg tömegű test a világ egyik pontján 1 kg-ot, míg a világ egy másik pontján 3 kg-ot nyomna.

A fizika - vagy bármely más természettudomány - törvényei örök érvényűek, legfeljebb a megfogalmazásuk változhat ha rájövünk valamilyen új dologra. Amint ezt beláttuk, felmerülhet a kérdés: Hogyan jöttek létre ezek a törvények? Talán teljesen véletlenül, több millió véletlen esemény sorozataként, teljesen maguktól keletkeztek ezek a mindent szabályozó, sikeresen működő, látszólag tökéletes szabályok? Véleményem szerint ez sem lehetetlen - hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam hogyan működik a világegyetem?

Azonban felmerülhet az a kérdés is, mi van ha ezeket a szabályokat egy bizonyos magasabb hatalom alkotta meg? Létezik ez a bizonyos Nagy Bumm elmélet. Ez is csak egy következtetés, amit a világegyetem tágulásából szűrtek le. Tételezzük fel, hogy valóban valami hasonló történhetett, és minden egy pontból indult ki, rettentően sok idővel ezelőtt. Valószínüleg abban a pillanatban, ahogy a tágulás elkezdődött, már érvénybe léptek a fizika törvényei, és a további folyamatok ennek megfelelően mentek végbe. De mi történt a Nagy Bumm előtt? Senki sem tudja felfogni, senki sem tudja elképzelni, mert lehetetlen megtudni. Itt kapja meg az emberi fantázia azt a mozgásteret, ahol belemagyarázhat különféle dolgokat a világ keletkezésébe, amiket ha elég jó a meggyőző képessége az illetőnek akkor elhisznek mások is, vagy nem hisznek el.

Szerintem nem kizárt az sem, hogy egy felsőbbrendű, magasabb hatalom úgymond beállította, hogyan is működjön tovább a világegyetem ha elindítja. Leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, ahogy egy programozó megír sok-sok algoritmust és amikor készen lesz a programírással, lefuttatja azt. Talán pont ennek az "Univerzum" nevű programnak kezdődött el a futtatása a Nagy Bumm-mal.
És akkor itt elkezdhetnénk vitatkozni, hogy az egész program egy bizonyos útvonalon fut le, konstansokat használva, mindig ugyanazt az eredményt eredményezve, vagy pedig változókat is használ a program, és akkor már igen eltérők lehetnek a program végén az eredmények. Sőt, a kép még tovább színesedik, ha a "változók" elmélet hívei is megoszlanak aszerint, hogy a Programozó (vagy Teremtő, kinek hogy tetszik) adja meg a változókat a program futása közben, magyarul ő irányítja az eseményeket, vagy pedig a program (az univerzum) magának "generál", magának teremt változókat és ezek szerint operál. Azok pedig akik a konstans szerinti programelmélet hívei, nyilvánvalóan az eleve elrendeltetettség elvében hisznek, a sorsszerűségben.
Összegezve tehát a Nagy Bumm elmélet alapján feltételezhető világkeletkezési elméleteket:

- Nincs magasabb erő: Az univerzum törvényei maguktól keletkeztek, véletlenül, vagy más, már meglévő törvények alapján.
- Van magasbb erő: Az univerzumot egy magasabb erő teremtette meg, és mint egy
programot, előre megírt algoritmusok alapján futtatja le. Itt még beszélhetünk
     - Konstans elméletről: Vagyis a Programozó előre meghatározta a változók
       értékeit az algoritmusokban, így mindenkinek előre kirendelt egy sorsot, amit
       sem a Programozó, sem pedig maga a konstans nem tud megváltoztatni.
       Végül ahogy lefutott a program, a végeredmény minden egyes alkalommal
       ugyanaz lesz.
     - Változós elméletről: Vagyis a Programozó változókat iktatott az algoritmusokba,
       a változók pedig saját magukat irányítják, tudják értéküket változtatni és minden
       egyes programfuttatásnál más-más végeredményt produkálnak. Ezen belül
       még megkülönböztethetünk 2 féle elméletet:
           - Önálló változók: Tehát a változóknak a Programozó biztosítja a helyét a
             programon belül, ám összetételükbe, működésükbe nem szól bele, tehát
             a változók önállóak, maguk gondoskodnak magukról, tudják változtatni
             értéküket, magukért felelősek. A programozó ebben az esetben pusztán
             megfigyelő szerepet tölt be, a működésbe nem szól bele.
           - Irányított változók: A változók tekintetében érvényes az önálló változós
             feltételezés, azaz a változók magukért is felelnek, és tudják magukat
             változtatni, ám a Programozó bármikor belepiszkálhat a programba,
             megváltoztathatja a változók értékeit, így irányíthatja kénye-kedve szerint
             a programot, és beofyásolhatja a végkimenetelét is.
             (Ilyen pl. a keresztény Isten is)

Véleményem szerint a világon fellelhető összes vallás megfeleltethető a fent felsorolt kategóriák valamelyikének, a határt egyedül saját fantáziánk határa tudja megszabni. Számomra a legszimpatikusabb az önálló változós elmélet, miszerint miután Isten megteremtette az univerzum működéséhez szükséges feltételeket, hátradőlt karosszékében és megvárta mi is fog kisülni ebből, meghagyva az embereket (változókat) saját sorsuk kovácsának. Azonban ez mind egy olyan ember véleménye, aki nem istenfélő, ám mégis hajlandó elhinni olyan dolgokat, amik elsőre hihetetlenek tűnhetnek.

Remélem nem haragítottam magamra túl sok hívő embert, én egyszerűen így próbálom átlátni objektíven a vallások szerepét, kialakulását életünkben. Legközelebb most már nem a vallással fogok foglalkozni, azonban az ideológiák szerepe még megmarad következő írásomban is.

Üdv az olvasónak!

Szokásomhoz híven mai alkalommal is folytatni fogom a földtől elrugaszkodott témájú eszmefuttatásokat. Múltkori bejegyzésem során szóba hoztam egy spirituálisabb hangsúlyú társadalom létrehozásának szükségességét, amennyiben változtatni - javítani - szeretnénk jelenlegi életstílusunkon. Ez főleg a nyugati világra vonatkozik.

Az ideális társadalomban - szerintem - a vallás, oktatás, kultúra és mindennapi élet egyenrangú szereplőkké válnának, mindegyik fontos lenne az embernek. Ez pedig csak úgy válna életképessé, ha az ember elfogadná, szeretné az életének elemeit, és az életnek nem csak egy aspektusára koncentrálna. Ehhez azonban az ezeréves vallási rendszereket modernizálni kéne, hogy bele tudjon illeszkedni a tudományosan egyre felvilágosultabb társadalomba.

Ezt azzal lehetne elérni, ha magukhoz a tudományokhoz rendelnénk isteneket, így egy politeista vallásrendszert alakítanánk ki. Az általam elképzelt rendszer nem egy gyökeresen új vallás, hanem meglévő vallásoknak a mai társadalom számára előnyös tulajdonságait fogná össze. Elméletemben az ideális, globális vallás a görög mitológiából, hinduizmusból és buddhizmusból válogatott elemekből állna.
Minden tudományágnak lenne külön istensége, akik így egyfajta hierarchiába csoportosulnának (Pl.: a matematika istene a fizika istenének szabná meg mozgásterét). Minden isten felelne az univerzum törvényének, akit tetszés szerint meg is lehetne személyesíteni mind mindenható isten vagy lehetne személytelen erőnek is tartani. Külön istene lenne az életerőnek, aki az életek, lelkek helyes célbajutásáért lenne felelős. A halottak lelke akár újjászülethet, akár távozhat egy végső nyugvóhelyre, ám lelkükért mindenképpen az életerő istene lenne a felelős. A hitvilág kialakításáért különböző kultúrális alkotások lennének felelősek, a papság szerepe pedig csökkenne, ezzel is csökkentve a hitbeli különbségeket. Különböző szertartások lennének a különböző isteneknek szánt tisztelgéseknek, amiket áldozat bemutatásával hajtanának végre. Az áldozat az adott tudományt megtestesítő istenséggel párhuzamban állna (Pl.: a testek mozgásáért felelős istennek egy örökmozgót helyezünk az istenség szentélyére, stb.).
Oktatási keretek között kiskortól kezdve, az iskolákban be lehetne vezetni a hit szerinti tanulást, ahol a hit annyit jelentene, hogy hisszük azt, hogy a mozgó testek a fizika istenének törvényei alapján képesek a mozgásra, és hisszük azt, hogy a világ amelyben élünk az az univerzum törvénye alapján keletkezett. Gyerekeknek kisiskolás kortól fogva, játékos módon lehetne elmesélni, miként felelősek ezek az istenek (vagy bárminek is hívnánk őket) a világ működéséért. A tanórák a különböző istenségek szentélyeinél lennének megtartva, így a gyermekeket átjárná az az életérzés, hogy az istenek által megteremtett világnak ők is ugyanolyan részesei mint bárki vagy bármi más, ott és abban a pillanatban is. A hívők így nemcsak a vallási körökben lennének tájékozottak, hanem egyszerre a tudományokban is jártasak lennének, hiszen a vallásuk arról szólna leegyszerűsítve, hogy milyen törvényei vannak a természettudományoknak.
Felnőttkorban az emberek ugyanúgy megtartanák szertartásaikat, áldozásaikat, megőrizve a hagyományokat és mindig felelevenítve elméjükben a természet törvényeit. Véleményem szerint ily módon szinte mindenki értelmiségivé válna, és divattá válna az, ha valaki okos.
Emellett különböző életmód szerinti útmutatásokat is nyújthatna az embernek ez a vallás, így morálisan és erkölcsileg is elérhetnénk egy magasabb fejlettségi fokot.

A következő alkalommal pedig megpróbálom kifejteni, milyen gondolatmenet alapján lehetne érvényt szerezni ennek a vallásnak, miként lehetne megmagyarázni, hogy ez a hit a mai világ társadalmában, az ember által teremtette mesterséges környezetben is megállja a helyét.

Üdv az olvasónak!

Mai témámon sokat töprengtem mi is legyen, úgy látszik hamar elszállt a kezdeti ihlet. Végül úgy döntöttem, hogy a múltkor felvetett erkölcsi, társadalmi problémákkal fogok most foglalkozni, amit az ember, mint élőlény szerkezetének módosításában látok. Arról volt szó ugyanis, milyen előnyökkel járna ha az emberi testet meg lehetne olyan mértkében erősíteni, hogy számos eszközt el lehetne hanyagolni, és kevesebb ember több munkaerőt képviselhetne, ennélfogva az emberiség fejlődése hatványozottan fellendülhetne.

Az ilyen elgondolásokat valószínűleg génmanipulációval lehetne megvalósítani, esetleg emberi géneket állati génekkel keresztezni. Génállományunk ugyanis ráférne egy jelentős ráncfelvarrásra, különben előbb vagy utóbb "elfáradna" genomunk, és a mérleg nyelve átbillenne a káros tulajdonságok javára a hasznos tulajdonságokkal szemben. A természetes szelekciónak mára már nincs szerepe az emberi társadalomban. A tudomány meg tud menteni sok olyan embert, akik a természet könyörtelen körülményei között hamar elpusztultak volna - különféle krónikus betegségekkel küzködők, súlyosan hátrányos helyzetű emberek stb. -, megfosztva őket a szaporodás lehetőségétől. Így a természet útján csak a legéletképesebb génekkel rendelkező, legerősebb emberek adnák tovább génjeiket a következő nemzedékek számára. Azonban ahogy a természetnek ez a kiválasztó szerepe megszűnt az orvostudomány fejlődésével és térnyerésével, az emberiségben egyaránt keverednek a genetikai betegségekkel küszködők, a veleszületett vagy szerzett genetikai mutálódásokkal élő emberek és a színtiszta, hibátlan génekkel rendelkező egyének. A tendencia pedig azt mutatja, hogy géneink egyre gyakrabban tartalmaznak különböző problémás elemeket, egyre több embert fenyeget a különböző betegségek veszélye.

Ez ellen sokan azzal akarnak (akartak) védekezni, hogy tömegesen a nem tökéletes embercsoportok kiírtására törekszenek (lásd II. világháború). Ez azonban nem vezet sehova, és rettentően elítélendő mert morális katasztrófa nélkül nem is lehetne megvalósítani. Mellesleg a génállományunk fejlődéséért arra a szintre, ahol ma állunk, jelentős mértékben felelős volt a különböző féle gének keveredése, a mutáció.

Ezért a XXI. századi tudománynak véleményem szerint olyan törekvésekkel kéne rendelkeznie, ami felgyorsítaná a génállomány fejlődésének folyamatát, és ezzel párhuzamosan kiszorítaná a káros tulajdonságokkal rendelkező géneket a genomból.
És akkor még nem is foglalkoztam a dolog tudományos-fantasztikus részével, mi is történne ha az embereket olyan lényekké lehetne változtatni, ami csak távolról hasonlít az ember régi alakjára.

Ha csak a kétkezi munkásokra gondolunk, az ember teherbírásának és karja erejének növelésével kiemelkedő eredmények születhetnének számos iparágban, sőt még a képzőműészetekben is akár. Hátránya is lenne azonban - az ilyen emberek az átlagemberek fizikumának többszörösével rendelkezhetnek, ami ösztönszerűen szülne erőszakot a különböző fajta emberek között. Az ehhez a csoporthoz tartozók között megnövekedne a bűnözés is, erősebb biztonsági rendszerek kifejlesztésére lenne szükség stb.

Gondolva a szellemi munkát végzőkre is, agyi kapacitásunkat meg lehetne növelni az agy vérellátásának növelésével, szívünk, tüdőnk növelésével, ám ez valószínüleg a végtagok erőkifejétésének rovására menne. Így az okostojások vékony végtagjaikkal de arányaikban nagy fejükkel és törzsükkel kitűnnének a tömegből, és beilleszkedési zavarokat okozhat a normális társadalomban.

Ha tehát lehetőség lenne az emberek ilyen mértékű módosítására, az teljesen új társadalmi struktúra kiépítésének szükségességét vonna maga után. A legkézenfekvőbb a kasztrendszer lenne, ahol az adott módosításokkal rendelkező csoportok külön kasztokba tömörülnének, ám ez növelné a különféle emberek közötti elszigetelődést. Az emberi természetet ismerve, pár évszázadon belül a feszültségek olyan magas fokra hágnának és az ellentétek annyira kiéleződnének, hogy hatalmi összecsapások lennének a felek között, legyen az a munkás kaszt, a tudós kaszt vagy bármely más kaszt. A nyugati világnak a nyugati világfelfogás szerint valószínüleg az lenne a válasza erre, hogy egyre keményebb központi irányítással próbálkozna rendet teremteni, nagytömegű rendfenntartó harci egységek állomásoznának minden lehetséges gócpont közelében. Ez azonban elkerülhető lenne, pusztán az emberi gondolkodásmód megváltoztatásával. A nyugati, magántulajdonra alapuló, anyagiaskodó, képmutató társadalmi berendezkedés helyett létre lehetne hozni egy sokkal inkább spiritualista jellegű társadalmat, ahol a hangsúly az összes különbség ellenére is, az emberiség testvériségként való felfogását hirdetné. Ilyen módon a különböző kasztok tagjai nem ellenségként tekintenének egymásra, hanem mint testvéreikre, akik bár különböznek tőlük, mégis tudják hogy kiegészítik egymást és együtt alkotnak egy egészet.

Mostani írásommal igencsak elrugaszkodtam a valóságtól, a fentiekből úgy érzem semmi nem fog megvalósulni. Remélem a tisztelt olvasó fel tudja úgy fogni írásomat, mint egy olyan fantáziadús fiatalember merengéseit, aki szeretné megérni mit hoz a távoli jövő az emberiség számára.

Üdv az olvasónak!

Legutóbbi alkalommal nagyvonalakban vázoltam terveimet álmom megvalósítására, ami nem más mint a halhatatlanság megszerzése. Mivel a tudomány erre még sajnos nem talált megoldást a szó szoros értelmében - és belátható időn belül nem is fog -, ezért alternatív módon kell elérnem célomat. Beírom a nevem a történelembe mint híres tudós!
Milyen is jól fog ez hangzani 30 év múlva...

"Dr. Tóth Zoltán hosszú munkássága árán felfedezte, hogyan lehet jó minőségű papírt előállítani a cellulóz, mint alapanyag felhasználása nélkül." Nem is hangzana rosszul. Hiszen gondoljunk csak bele. Már 2000 éve feltalálták ezt a nagyszerű eszközt, és a ma használt technológiák is szinte teljesen ugyanazt az alapanyagot használják fel, csak kifinomultabb eljárással állítják elő.
Ez is egy példa a sok közül, bár nem tűnik túl valószínűnek.

Néhány tudós a XXI. századot a biológia évszázadának jósolja. Hiszen az ember, mint élőlény, az ismert történelmünk alatt szerkezetileg vajmi keveset változott, ugyanaz az ügyetlen, lassú, gyenge élőlény maradt a többi vadállattal szemben mint eddig volt. Az ereje régen is és most is a találmányaiban rejlik! De mi lenne ha rájönnénk, hogyan lehetne az evolúciót meghazudtolva saját testünket olyan mértékben módosítani, fizikumunkat titáni módon megerősíteni, vagy akár agyunk kapacitását illetve működésének hatásfokát növelni valahogy. Milyen szép is lenne ha nem kellenének targoncák tömkelege, kevesebb segédmunkás is elvégezné ugyanolyan rövid idő alatt az építkezést stb. Esetleg a tudósi rétegnek az agyi működését úgy felturbózni, hogy az olyan műveleteket amikhez eddig költséges számítógépek tömegei kellettek, mindössze pár pillanat alatt megoldhatóvá tegyék! Sőt, a lehetőségek szinte kimerülhetetlenek. Azonban ez számos morális, erkölcsi kérdést is felvet, ezekkel majd később foglalkozok - hiszen ennek a bejegyzésnek a lényege eredetileg a tervem részletezése volt, hogyan is váljak híressé.

Körülbelül egy éve kezdtem el először komolyabban gondolkodni azon, mi is akarok lenni ha nagy leszek, hisz közeleg az érettségi és onnan tovább kell lépni valamerre. Ennek megfelelően elkezdtem kutakodni az egyetemek és szakok között, mi is lenne nekem a legmegfelelőbb. Főleg informatikai beállítottságú vagyok, ezért az informatikus szakokkal kezdtem. Ám ezeknek képességeimhez mérten alacsony felvételi ponthatárai lehangoltak, hiszen miért jelöljek meg első helyen egy 380 pontos szakot, miközben összpontszámom elérheti akár a 420-at is? Vagy akár még többet. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben kutakodtam tovább, mígnem megakadt a szemem egy szakon.
Molekuláris bionika.
Hangosan fel is nevettem, annyira elképesztően hangzott az elnevezés. Ez vajon mi lehet? Azonban jobban belemerülve a témába és kicsi háttérmunka elvégzésével rájöttem, ez az ami engem érdekel! Itt ugyanis arról van szó lényegében, hogy az orvostudományt összecsatolják az informatikával. Gép és ember kapcsolata. Nanotechnológia. Mind olyan fogalmak, amiket pár évtizede még csak a sci-fi irodalomban olvashattunk. Itt van a kiugrási lehetőségem, talán egy ilyen forradalmi, teljesen újnak tetsző szakon lehet valami kiemelkedőt, szokatlan dolgot elérni! Egy próbát mindenesetre megér, fiatal vagyok még, ha nem sikerülnek elképzeléseim, új utakat keresek. De legalább elmondhatom később magamról, hogy az álmaimnak éltem. Ugyanis életfilozófiám szerint, az élet erről szól. Ez az élet értelme.

Most bizonyára sokan fogják a fejüket az olvasók között, "bolond ez a gyerek". Én viszont úgy érzem, merni kell nagyot álmodni! Nem szabad hagyni, hogy az élet elfusson mellettünk.

Következő bejegyzésem témája maradjon meglepetés. Mellesleg remélem hogy elég szellemi csemegét tudtam nyújtani a tisztelt olvasónak jelenlegi bejegyzésemmel. Ahogy a mondás tartja: "Próbálkozni azért szabad."

Üdv az olvasónak!

Újra itt vagyok, alig bírtam ki négy óránál tovább írás nélkül. Hiába, ha megszáll az ihlet muszáj kiadni magamból azt, ami bentrekedt. Csak nyílt láng ne legyen a közelben.
De viccet félretéve, azt hiszem tartozom egy magyarázattal, mégpedig hogy hogyan is akarom magam beírni a történelembe.

Ahhoz hogy politikai pályán törjek babérokra, úgy gondolom kellenek erős kapcsolatok és erős indulótőke. Ezekből nekem egyik sincs megadatva. Maradt hát a másik alternatíva, az önerőből való felkapaszkodás, vagyis az adottságaim 100%-os kiaknázása. Lássuk csak, mik az adottságaim...
Szépnek még távolról sem vagyok nevezhető, így a modelli pálya kilőve...
Kedves szoktam lenni az emberekkel, amennyiben ők azt megérdemlik és nekem sincs rossz napon. Tehát egy Gandhi vagy Teréz anya is nehezen válna belőlem, bár ezen lehetne - és van is mit - változtatnom.
Ügyességem is elhanyagolható tényező fizikai szempontból - a sportkarriert lehúzhatjuk a listáról. Az ügyesség témába viszont még talán bele lehet erőszakolni a színészetet és a különböző művészeteket is, amivel komolyabban még nem foglalkoztam de vannak akik szerint jó vagyok benne.

Azonban az egyetlen szóba jöhető adottságom, amennyiben világuralomra törő szándékaimat kibontakozni remélhetem, az az
Okosság, az ész hatalma. Ebben az egyben talán vihetem valamire. Az agyam már a kezdetektől fogva fogékony volt a legtöbb dologra, hamar meg tudok tanulni dolgokat. Úgy vélem tanulni úgy lehet a legkönnyebben, ha az ember megpróbálja megszeretni az éppen tanulandó anyagot, megpróbálja beleélni magát az anyagba - minden a hozzáállás kérdése.

Tehát mindebből a következtetést nyilván levontam magamnak is, és arra jutottam hogy
híres tudóssá kell válnom!
De ez talán a legtöbb munkával is jár az alternatívák közül, bár a szerencse szerepe kevesebbet nyom a latba karrier terén. Ha azonban a tudományos világ élvonalába kerülhetnék - sok-sok tanulással és önmegtartóztatással -, esélyem lehet olyan dolgot feltalálni, ami a nevemet örökre beírná a történelembe! 

Ez a tökéletes álom, a realitás és fantázia közti középúton. Hiszen sose lehet tudni, lehet épp én jövök rá elsőre valamilyen úttörő dologra, vagy éppen egy fontos elméletet dolgozok ki... sose lehet tudni miből lesz a cserebogár.

Legközelebbi alkalommal elárulom, hogy is tervezem megvalósítani nagyravágyó álmaimat, és folytatom elmélkedéseimet a világ fontos dolgairól.

Üdv az olvasónak!

Első témám egyben talán a legfontosabb is, hiszen az ember álmai meghatározzák viselkedését, cselekedeteit és ambícióit. Álom alatt itt természetesen nem azt az álmot értem amit alvás közben tapasztalunk - azzal majd később foglalkozok. Most azokról az álmokról szeretnék szólni, amit az ember hosszú heteken, hónapokon, éveken át szövöget ha éppen nincs jobb elfoglaltsága. Az a bizonyos "Mi lenne ha..." gondolat, ami úgy gondolom mindnyájunknak megfordult már a fejében.

Ám ahány ember, annyi álom. A legtöbben sok pénzről álmodoznak, vannak akik sztárok akarnak lenni. Vannak reális álmok, amiket még el is tud képzelni az ember amint megvalósul, és vannak a valóságtól elrugaszkodó, merész álmodozások, amikben az ember szinte biztos lehet hogy sohasem válhat valóra. Véleményem szerint a legjobb álom az, amelyik a reális és az irreális között húzódik meg. Azt mondom, merjünk nagyot álmodni! Tegyük magunknak magasra a mércét, és próbáljuk minden erőnkkel elérni célunkat. Hiszen egy bölcs ember egyszer azt mondta: "Az igazi álom az, amely sosem válik valóra". Ám ha mégis valóra válik, az felér egy csodával, a diadal érzete betölti életünket és akkor már semmi sem állhat az utunkba!

Hogy jobban megértse a kedves olvasó hogy miről is van itt szó, elmondom a saját példámat, az én álmomat.
Egészen kiskorunktól fogva, ahogy az iskolában először olvassuk valakinek a nevét a tankönyvekben, elgondolkodunk milyen jó is lenne ha rólunk is lenne írva abban a könyvben, ha valaki a mi nevünket ráírta volna azokra a lapokra. Gyermekként szeretnénk hercegek, királyfik, sárkányölők lenni, később pedig nagy hadvezérek, dicső katonák akiknek a nevére mindenki kapásból emlékszik. Ezekre az álmodozásokra később jönnek a serdülőkorban tanult és olvasott dolgok. Sok fiatalnak tetszenek a király, császár, diktátor fogalmai. Milyen jó is lenne ha másoknak parancsolhatnánk, és mindenki csak ránk hallgatna. Azonban ez nem olyan egyszerű. Sok tényezőnek kell egyszerre közrejátszani hogy valakinek hatalmas hatalma legyen és emberek millióinak sorsát döntse el. De hát akkor hogyan írjuk be magunkat örökre a történelembe?
Nem csak a királyokra, császárokra, diktátorokra emlékeznek a történelemkönyvek. Ott van számos tudós, író, költő, zeneszerző. Egytől egyig alkottak valami maradandót. Ez az! Valami maradandót kell alkotni, amire később mindenki emlékezni fog! Ez a kulcs a halhatatlansághoz.

Mint ahogy gondolom most már mindenki rájött, az én álmom az, hogy halhatatlan legyek. Gyerekkoromban sokszor játszottam a gondolattal, mi lenne ha jönne egy jótündér és kívánhatnék hármat, vagy akár csak egyet! És akárhányszor ezzel a gondolattal játszadoztam mint kölyökmacska a cérnagombolyaggal, legelső kívánságom mindig az örök élet lett volna. Hogy miért? Ezt a kérdést magamnak is sokszor feltettem. "Tán félek a haláltól?" Ezt sem mondanám, mert bár élni szeretek, a halálról úgy vélekedem mint mindenki életének végállomása, valami újnak (talán?) a kezdete. Ennélfogva kíváncsian várom, mi is fog történni ha éppen rám kerül a sor, de vannak az életben dolgok amikre még kíváncsibb vagyok.

Arról pedig, hogy miként kívánom valóra váltani álmomat - alkalmazva a filmsorozatokban oly széles körben használt "cliffhanger" kifejezést -, a következő bejegyzésben olvashat a tisztelt olvasó!

Üdv az olvasónak!

E blogot saját szórakoztatásom céljára hoztam létre, és persze hogy mások felfigyeljenek rám - minek is ezt tagadni. Jelszavam az őszinteség, és mivel a világhálón nem kell visszafognom magam - hiszen nem kell fizikai kontaktustól tartanom - ami a szívemen lesz, az az ujjamon is lesz egyben.

Terveim szerint a blogra olyan dolgokról fogok írni, amik engem is érdekelnek és szívesen foglalkozom velük, továbbá van egy bizarrnak tűnhető hobbim - reggelente ahogy felkelek és  valami érdekes álmom volt, egyből papírra vetem elmém szüleményét. Mivel csak nemrég találtam ki ezt a számomra szórakoztató hobbit, ezért még csak egy álmomat sikerült feljegyeznem, de amint az agyam előáll valami friss sztorival azt közölni fogom a nagyközönséggel is.

Hát akkor azt hiszem hozzá is fogok, minek szaporítani a szót...